fidesz.hu

Az Igazság Ligája vagyunk. Ahogy hazánkkal sem tud törődni, a Fidesz ugyanúgy nem képes megvédeni a saját honlapját sem. Hétfőn ezt mindenki számára bebizonyítottuk a fidesz.hu feltörésével. Tevékenységünkre adott válaszukban szokás szerint hazudtak, hiszen email rendszerük is a fidesz.hu szerveren fut. Sok érdekes információt szereztünk meg, ezeket fokozatosan nyilvánosságra hozzuk. Most a figyelmükbe ajánljuk az első birtokunkba jutott emaileket. Együtt a demokratikus Magyarországért.

Etikus hackerek vagyunk. „Az Igazság Ligája“ vagyunk, akik szívünkön viseljük hazánk, Magyarország sorsát. Magyarországét, amely már nem szabad ország. Orbán Viktor és pártja, a Fidesz módszeresen teszi tönkre a demokráciát, csak hogy megtarthassa hatalmát. Az Európai Unió is riadót fúj. A Freedom House nevű nemzetközi szervezet szerint Magyarország csupán „részben szabad ország“. Ez olyan gyalázat, ami csak egyetlen európai uniós tagállamnak jutott osztályrészül. Egyes európai politikusok ma már hangosan is kimondják, hogy ki kellene zárni bennünket az Európai Unióból. Éppen ezért intéztünk ma online támadást a Fidesz ellen, és olyan adatokat szereztünk meg, melyeket fokozatosan hozunk nyilvánosságra, hogy az emberek saját maguk alkothassanak képet arról, milyen országban is élünk. Hazánkban a sajtó nagy része már nem szabad. Magyarország a nyolcvanhetedik helyre zuhant. Ennek ellenére a birtokunkba jutott információkat több újságírónak is elküldjük, mert hisszük, hogy lesznek elég bátrak ahhoz, hogy megszólaljanak. Csak közös erővel terelhetjük vissza Magyarországot a demokrácia útjára, melyért már őseink is harcoltak.

gallery/mail01
gallery/mail02
gallery/mail03
gallery/mail04
gallery/mail05
Az Igazság Ligája

date: 11.10. 2019, from: kubatov.gabor@fidesz.hu, to: borkai.zsolt@gyor-ph.hu, subject: megbeszeles

 

Szervusz, Zsolti!

 

Tegnap nem tudtalak elérni pedig elég fontos lett volna. Este már nem tudtalak hívni.

Nem állnak túl jól a dolgok, idebent egyre többen gondolják úgy, hogy nem lesz tartható a pozíciód.

Szeretnélek megkérni, hogy gyere fel a központba, előzetesen hétfő felelne mega az elnöknek, Lacinak és nekem is. Beszélünk még előtte, de így számolj vele.

Itt benn előzetesen olyan a hangulat, hogy nem fogjuk tudni menteni a dolgaidat. Az elnök tőlefd is vár megoldási javaslatot, készülj fel a megbeszélésre. Addig még hívlak.

 

Üdvözlettel:

 

Kubatov Gábor

 

pártigazgató

date: 3.10. 2019, from: kubatov.gabor@fidesz.hu, to: eger@fidesz.hu, subject: Orojan

 

Szervusztok,

 

Ma megint belefutottunk egy pofonba, kedves barátaim. Kíváncsi vagyok, hány ilyen rejtett aknára lépünk még.

Félreértés ne essék, Oroján Sanyi nagyon jól végzi a dolgát, a kampány rendben van, de most ezt az ügyet azért kihagytam volna. Hidvéghi Balázsék még ma küldenek egy közleménytervezetet, azt kérjük kommunikálni.

Tőletek elvárom, hogy idejében tájékozódjatok, és próbáljátok elejét venni az ilyen botrányoknak. Vagyis inkább kvázi botrányoknak, mert bízom benne, hogy ennek is nagyobb lesz a füstje, mint a lángja.

A múlt heti ingatlanos ügy is elaludt, legalábbís egyelőre, de nagyon oda kell figyelni Csarnóékra. Eléggé veszélyes az állandó szimatolásuk.

 

Üdvözlettel:

 

Kubatov Gábor

 

pártigazgató

Date: 8.1. 2019, from: kubatov.gabor@fidesz.hu, to: szeged1@fidesz.hu, subject: Szombati stáb

 

Szervusztok,

 

Szombaton megyek le Szegedre, a stábon találkozunk. Van mit megbeszélnünk. Szerintem pl. botrányos, hogy a Szeviép ügyben nem tudtok valamit előszedni. Kíváncsi vagyok a karácsony miatt halasztott heti feladatok visszamérésére. Addig Maróti Gabival értekezzetek. Ami a segítő stábot illeti, továbbra is gondolkodunk Kobza Mikiben, de erről is beszélünk még.

 

Üdvözlettel:

 

Kubatov Gábor

 

pártigazgató

date: 23.8. 2019, from: kubatov.gabor@fidesz.hu, to: szentes@fidesz.hu, subject: Kizárás

 

Kedves szentesiek!

 

Egyre nagyobb felháborodással figyelem, mi folyik nálatok. Rólam köztudott, hogy az építő jellegű kritika iránt fogékony vagyok, de amit Antal Balázs Tibor és Chomiak Waldemart az utóbbi hetekben művel, az már tűrhetetlen.

Nem értem, mi a céljuk azon kívül, hogy erősítsék az ellenzékieket. Mindketten szembemennek a Fidesszel, csak a személyes ambiciójukat nézik. Nem tudatositják, hogy a mi vállunkon kerültek a képviselő testületbe.

Antal Balázs Tibor mai bejelentésével végképp túlcsordult a pohár. Úgy döntöttünk, mindkettőjüket kizárjuk. Erről hamarosan hivatalos közleményt is kiadunk.

 

Üdvözlettel:

 

Kubatov Gábor

 

pártigazgató

date: 22.8. 2019, from: kubatov.gabor@fidesz.hu, to: orypeter72@gmail.com, subject: Bugárék

 

Szervusz, Péter!

 

Az elnök nagyon mérges. És őszintén szólva én sem értelek benneteket. Mi ez az egész az MKP - Híd tárgyalással? Mire föl ez a hirtelen nagy összeborulás? Azt hittem, egyszer és mindenkorra letettetek róla, hogy azokkal az árulókkal szövetkezzetek.

Talán nem volt elég a pénz és az energia amit belétek fektettünk?

Tudod, hogy mostanáig is megkaptatok tőlünk mindennemű anyagi támogatást, ez ezután is így lesz. Most tényleg azt akarjátok tőlünk, hogy támogassuk Bugárékat is csak azért, mert nem bíztok magatokban meg bennünk? Bugárt? Egy árulót?!

Tárgyaljatok Zsoltiékkal vagy bárkivel, de ne Bugárékkal

És lehetőleg igyekezzetek úgy kibújni ebből az egészből, hogy Bugár húzza a rövidebbet. Nekünk olyan pártra van szükségünk a pozsonyi parlamentben, amelyikre számítani lehet, nem pedig olyan balfaszra, mint Bugár.

Legyetek szívesek és gondolkodjatok el, mit nyerhetünk és mit veszíthetünk Bugárék által. Az MKP hithű szavazóit mindenképpen leveszítjük. Szóval gondoljátok meg, kivel szövetkeztek.

 

Üdvözlettel:

 

Kubatov Gábor

 

pártigazgató

gallery/mail06

date: 13.9. 2019, from: kubatov.gabor@fidesz.hu, to: demeter.szilard@pim.hu, subject: Tanács tagjai

 

Kedves Szilárd!

Köszönöm az eddigi munkádat, jó úton járunk a törvénytervezettel.
Egyetértek veled, hogy széles spektrumra lesz szükség a Tanácsban, a jövő héten egyeztetünk majd, szerda-csütörtök látszik egyelőre megfelelőnek.
Kérném addig a javaslataidat, kiket javasolsz. A PIM vezető szerepe egyértelmű benne, az elnöki poszt téged illet, ebben nincs változás.
Egyébként utánanéztünk, Nemzeti Kulturális Tanács Szerbiában is működik, csak nyilván más formában - de ez a névegyezés nem jelent gondot.
Hétfőn kereslek a jövő heti találkozóval kapcsolatban.


Üdvözlettel:
Kubatov Gábor
pártigazgató

gallery/mail07

date: 22.10. 2019, from: kubatov.gabor@fidesz.hu, to: elnok@naih.hu, subject: TASZ


Szervusz, Attila!

Ennek a szerencsétlen email-ügynek a kapcsán írok, első fokon elmarasztaltak bennünket, tudod miről van szó. Lesz folytatása a dolognak, attól tartok.
Rendkívül kártékonynak tartom a TASZ piszkálódását. Megint szeretnélek megkérni, hogy nézzétek meg alaposan a TASZ dokumentumait, hátha most sikerül valamit találni a papírjaik között, amivel visszavághatunk. Ehhez Te értesz, GDPR meg hasonlók.
Szólj kérlek, ha a bíróságtól kapnátok valamilyen határozatot, mert Benneteket is belekevertek a Kapronczayék.

Üdvözlettel:

Kubatov Gábor
pártigazgató